
Városi Képtár - Deák Gyűjtemény
A XX. századi magyar művészetet felsorakoztató kollekciók között jelentős helyet foglal el Deák Dénesé, melynek szellemisége leginkább a pécsi Modern Magyar Képtáréval rokon. A gyűjtemény az 1900-as évektől körülbelül 1960-ig teljességében mutatja be, ha nem is mindig kulcsdarabokkal, a magyar festészetet.
Rippl-Rónai József, Nagy Sándor, Mednyánszky László alkotásokkal indul, Gulácsy Lajos, Mattis Teutsch János munkákkal folytatódik, felvonultatja a Nyolcak több tagjának, Tihanyi Lajosnak, Orbán Dezsőnek, Czigány Dezsőnek, továbbá Kmetty Jánosnak a műveit. Szerepelnek benne a legnevesebb két háború közötti festők, a Nyolcak csoport volt tagjai, Berény Róbert, Czóbel Béla, Kernstok Károly, Márffy Ödön, ezen kívül Amos Imre, Egry József, Farkas István, Nagy István, Vajda Lajos alkotásai, az európai iskolások, Anna Margit, Bálint Endre, Korniss Dezső, Marosán Gyula stb. képei, valamint a Kállai Ernő körül csoportosuló absztraktok (Gyarmathy Tihamér) és természetesen Barcsay Jenő, Bene Géza s az 1965 körül induló Deim Pál festményei.
Úgy szám szerint, mint minőségüket tekintve három különböző időintervallumban készült képek alkotják a Deák-gyűjtemény pilléreit. Az első jelentős csoportba a tízes években készült művek tartoznak. Közülük is ki kell emelnünk a századelő három meghatározó művészegyéniségének, Mednyánszky Lászlónak, Rippl-Rónai Józsefnek és Gulácsy Lajosnak a munkáit.
Ugyancsak a gyűjtemény gyöngyszemei közé tartoznak Mattis Teutsch Jánosnak a tízes években alkotott egyszerre szecessziós és expresszív formavilágú munkái. A Nyolcak csoportja a modern magyar festészet nyelvezetét megteremető társulás volt. Az ő tevékenységük eredménye, hogy Cézanne szerkezetes festésmódja és a kubizmus analitikus szemlélete meghonosodott a magyar művészetben. A kollekció egyik legjelentősebb darabja, Tihanyi Lajosnak Leopold Magdáról készült festménye. A művön Tihanyinak egyszerre sikerült megjelenítenie a modell vonzó személyiségét és megalkotnia a kubisztikus formaelemekkel a kompozíció szilárd szerkezetét.